Mi is az infrapanel?
Az infrapanel egy tábla alakú fűtőtest olyan kialakítással, hogy a fűtő oldalán az energia áramlása maximális, ellenkező irányban pedig minimális. Ez, a működő oldalon elhelyezett szilícium kristályoknak, a passzív oldalon pedig a minőségi hőszigetelés segítségével érhető el. Az alakzata kielégíti a termékkel szemben támasztott esztétikai elvárásokat, elősegíti a rögzítést és biztosítja a termék hő és elektromos szigetelési tulajdonságait.
Hogyan működik?

A panel az elektromos energiát alakítja infravörös sugárzássá. A szilícium kristályok, maximalizálják a hőleadást az egész felületen, és 7-10 ľµm hullámhosszú sugárzással szórják a környező térség felé. Az infravörös sugárzás, először nem a légtér levegőjét melegíti fel, hanem közvetlenül az ott tartózkodó élőlényeket és tárgyakat fűti. Ezután melegszik a levegő, így kellemes hőérzetet eredményez, még alacsonyabb hőmérséklet mellett is. Ez éppen az a fajtája a hőnek, amellyel a Nap melegíti Földünket és minden élőlény 99%-ban szívja magába. (Az ilyen hullámhosszú napsugarak miatt napozhatunk pl. télen a hegyekben úgy, hogy körülöttünk hómező van.) Ellentétben az ultraibolya sugárzással, amely éget és a mikrohullámú sugárzással, az infrapanel sugárzása hosszúhullámú (infravörös).
Ez a fajtája a hőnek fontosabb az élőlények számára, mint a levegő hője.
Az infrapanel használatának az egészségre nincs negatív hatása! Ellenkezőleg: javítja a közérzetet.
Miként takarékoskodik az infrapanel az energiával?
A panelekből kiáramló infravörös sugarak és a falról, bútorokról és egyéb tárgyakról való visszaverődésük kellemes hőérzetet biztosítanak a klasszikus fűtési módoknál kellemesnek ítélt hőmérsékletnél 2-4 ˚C-kal alacsonyabb hőmérsékleten is. Ezzel csökken a hőveszteség a helyiségben. A vakolat felmelegszik és hőfüggöny alakul ki.
Az infrapanel által sugárzott hő nem szökik ki az ablakon, így további megtakarítás keletkezik. Az egyes panelek alacsony teljesítménye, egyenkénti kis tömege és a panelek egyenletes elosztása a helyiségben lehetővé teszi, hogy a hagyományos fűtéshez képest a beépített teljesítmény legalább 80%-ra csökkenjen.
A maximális teljesítmény gyors elérése (felfutási idő max. 30 perc) lehetővé teszi alacsonyabb hőmérsékleten a minőségi szabályozást. A panelekkel elért megtakarítás 30%, átmeneti időszakban akár 60% is lehet! Helyi fűtéssel például pénztárakban, irodákban a személy hátára, lábára irányítva a paneleket, az energia megtakarítás lényegesen magasabb.
Infrapanelekkel, a hőmérséklet különbség a mennyezet és a padló között csak 2-3 ˚C !
| Hagyományos fűtési mód (4-8 C° különbség) | ![]() |
| INFRAPANELES fűtési mód (2 C° különbség) | ![]() |
Alkalmazási területek
Szinte ez az egyetlen villamos fűtési mód, amit bárhol lehet alkalmazni. Ez a fűtés kialakítható családi házakban, lakó és társas házakban, nyaralókban, garázsokban, orvosi rendelőkben, üzletekben, kiszolgáló helyiségekben, sport intézményekben, polgármesteri hivatalokban, műhelyekben, csarnokokban stb. Köszönhetően a korlátlan élettartamnak és az éghető felületre való szerelhetőségének. Helyigénye nincs, mivel a mennyezetre kerül.
Ipari csarnokok-pincehelyiségek


Bármilyen alapterületű és magasságú ipari létesítmény, csarnok fűtésére alkalmas. Álmennyezetbe is beépíthető kialakítása miatt kedvező a helykihasználás. Pincék esetében a legmegfelelőbb fűtési megoldás, a falak nem penészesednek általa, mivel folyamatosan szárítva vannak.
Sport létesítmények

Az ipari létesítményekhez hasonlóan a sport-csarnokok, testedzésre, sportolásra szolgáló kisebb és nagyobb helyiségek, uszodák fűtésére is rendkívül jól hasznosítható. A felhasználáshoz társul az infra hatása is, mely rendkívül hasznos az izmok és izületek melegítése, melegen tartása szempontjából. Alkalmazható a manapság igen népszerű infraszaunák építése során is.
Lakások


Lakások, ideális fűtése, mivel a fűtőelemeknek szinte semmilyen helyigénye nincs. Esztétikai megjelenése a legmagasabb igényeket is kielégíti, az egyéni elképzelések szerint.
Istállók és egyéb az állattartással kapcsolatos helyiségek fűtése


Az élőlények számára szintén nélkülözhetetlen az infravörös sugárzás. Ez a fajta hő létfontosságú számukra, fontosabb, mint a levegő hője. Az infrapanelekkel biztosíthatjuk ezt a fajta szükségletüket és a folyamatos szellőztetés is megoldható.
Templomok


Templomi padsorok, szószékek, továbbá egyéb közösségi helyiségek “helyi” fűtésére, kis helyigénye és jó beépíthetősége miatt rendkívül alkalmas.
Panel számítási segéd példa:
A szoba méretei 3,65 m x 4,25 m. Belmagasság 2,5 m. 3,65 m x 4,25 m x 2,5 m = 38,78m³
1 db 350W-os panel 10 légköbméter teljes fűtésére elegendő lakótér esetén.A szoba fűtése 4 db 350W-os panellel oldható meg, továbbá javasolt hozzá egy programozható termosztát, mellyel további megtakarításokat érhet el. 4 x 39.900 = 159.600.- Ft (+ 7 500 Ft a termosztát)
SAJÁT MÉRÉSÜNK 2 kW beépített teljesítmény esetén 3 helyiségben
helyiség: 50 m³ (20 m²) – 4db 350 W-os és 1 db 300 W-os infrapanel
helyiség: 4,25 m³ (1,7 m²) – 1db 180 W-os infrapanel
helyiség: 3,3 m³ (1,3 m²) – 1db 120 W-os infrapanel
3 helyiség 2 termosztáttal vezérelve, elkülönített mérővel felszerelve 700kWh fogyasztást produkált teljes fűtési szezonban (okt. 15-től ápr. 15-ig, 6 hónap, 182 nap)
Szigetelés:
- Külső falon 7cm nikecell szigetelés
- műanyag nyílászárók
- ablakfelületen hővédő fólia
Teljes fűtési szezon tekintetében a napi átlag működés 1,92 óra/nap.
Az összfogyasztást (700kWh) elosztjuk a beépített teljesítménnyel (2 kW), így megkapjuk, hogy összesen hány órát működtek a panelek a 6 hónap (182 nap) alatt, ezt elosztjuk a napok számával, így megkapjuk a napi átlag működési időt.
| (700 kWh : 2 Kw) 182 nap |
= 1,92 óra/nap |
Ez egy napi átlag a 182 nap tekintetében. Ennek értelmében lehet, hogy egy hűvösebb napon (pl. -17°C esetén) mehet 10 órát is a panel, de a teljes fűtési szezonra vetítve 1,92 óra / nap volt a mért átlag működési idő.
A helyiségek fűtése egész szezonra vetítve tehát, 31.500.- Ft volt, ami havi 5.250.- Ft!
A megrendelt paneleket és termosztátot kérésre Postán is elküldjük!
Műszaki tudnivalók
- korlátlan élettartam
- karbantartást nem igényel
- nem szárítja a levegőt
- gyors és egyszerű kivitelezés
- sokrétű alkalmazhatóság
- jó élettani hatások
- éghető felületre is szerelhető
- álmennyezetbe is szerelhető
- kis beruházással kiépíthető
- energiatakarékos
A fűtőpanelek alapteljesítményének adatai
Azokban a helyiségekben, amelyekben a hőveszteség 0.8-1.0 W/m3K,
1kW beépített teljesítmény a következő térfogatokat képes befűteni:
Ipari csarnokok, termek esetében (18 C° léghőmérséklet) 50 m³
Irodák, lakások esetében (20-22 C° léghőmérséklet) 40 m³
Gyerekszobák, fürdők esetében (22-25 C° léghőmérséklet) 30 m³
A teljesítmény igény kiszámítása
A helység teljesítmény igénye egyszerűen kiszámítható. Átlagos szigetelés mellett (0,8-1 W/m3K), a helység térfogata (m3) szorozva (a fűtendő helyiségtől függően) 20-40 W teljesítménnyel.
Példa: egy kb. 40 m3 szoba átlagos belmagassággal, 350 W-os fűtőlapok alkalmazásával: 40 m3×35 W = 1400 W. Lapok száma: 1400 W/350 W = 4 db. Vagyis a helyiség 4 db 350 W-os fűtőlappal megfelelően fűthető.
A megfelelő infrapanel kiválasztásához figyelembe kell venni az adott helyiség belmagasságát, az egyenletes hőeloszlás érdekében. Ennek megfelelően
-3 m alatti belmagasság esetén a 350 W-os
-3 m feletti belmagasság esetén az 500 W-os paneleket javasoljuk.
Szerelhetőség
Az infrapanel beszerelése egyszerű és könnyű. Mennyezethez vagy falhoz rögzíthető négy csavarral, a keretben előkészített nyílásokon keresztül, vagy a panelen található négy horganyzott fülön keresztül. Az elektromos hálózathoz sorkapcsokon keresztül kapcsolódik, a vezetékek a keret hátulján lévő nyíláson keresztül vezetnek ide.
A paneleket a mennyezeten lehetőleg egyenletesen kell elhelyezni. A szerelést csak szakképzett szerelő végezze.
Termékleírás
A fűtőtest téglalap ill. négyzet alakú. A fűtendő helyiség mennyezetére szerelendő négy csavarral, a keretben előkészített nyílásokon, vagy keret nélküli INFRATEMP esetén 4 db felfogató fülön keresztül. A villamoshálózatra stabilan beépített elosztókkal csatlakoztatható, világítótestek használatára alkalmas kapcsolóval. Minden panel hátoldalán talál egy kb. 30 cm vezeték, s a villamosenergia-hálózat stabil elosztójából erre csatlakoztatható még a szükséges méretű vezeték, ill. sorkapocs.
Miután csavarok segítségével rögzítettük a mennyezetre, saját igényünk szerint be kell kereteznünk a panelt, például gipszkarton csíkkal, nikecell stukkóval, esetleg fából készült keretléccel. Ez a típus annyiban különbözik társaitól, hogy a kivezetésük már nem sorkapocs felhasználásával, hanem fix bekötéssel történik.
Az OZSPII panelcsalád, mely szintén keret nélkül került forgalomba, IP 54-es besorolású, por és cseppálló kivitel, mely alkalmazhatóságát tekintve lehet akár kültéri, uszodai, vagy szauna fűtőtest.
A termék szerkezetileg javíthatatlan, mert amennyiben a működő oldalt nem éri mechanikus károsodás, élettartama korlátlan! A termék az üzemelés alatt semmiféle felügyeletet nem igényel. Tekintettel az üzemeltetés egyszerűségére, a terméket 10 éven felüli személy már üzemeltetheti.
Felszerelési javaslat
A fűtőpaneleket a helyiség mennyezetén egyenletesen elosztva a hőveszteséget és az esztétikát figyelembe véve kell felfogatni. A vezetékezés lehet süllyesztett vagy csatornázott szerelés. A fűtőlap bekötéséhez 2×0,75 mm2 vagy vagy 3×0,75 mm2 hajlékony rézvezeték javasolt.
Kikapcsolt állapotban száraz ronggyal óvatosan letörölhető, de karbantartást nem igényel. A fűtőlap annyira biztonságos, hogy működés alatt a fűtőfelülethez is hozzá lehet érni rövid időre.
A fűtőtest maximális hatásának elérésének érdekében fontos úgy elhelyezni, hogy a személyek által leggyakrabban használt terület lehetőleg merőlegesen a fűtőtest alatt legyen.
Az infra a gyógyító hőhatás legmodernebb eszköze.
Az infraszaunában már 35-40°C hőmérsékleten is kellemesen és kényelmesen izzadunk. A ma ismert módszerek között ez az egyetlen amely természetes módon hozza létre az egész szervezetre kiterjedő gyógyító hatást. Az infra megtisztítja a kötőszöveteket, és megszabadítja a szervezetet a savas salakanyagoktól, ezáltal megszűnnek, legalábbis jelentősen csökkennek a fájdalmak és a reumás jellegű panaszok.
A melegítés serkenti a vérkeringést, a nehézfémek és a méreganyagok a verejték – és faggyúmirigyeken keresztül távoznak a szövetekből. A verejtékezés a pórusokat és a bőrt is megtisztítja a méreganyagoktól. Az infravörös sugárzás tökéletesen egészséges és biztonságos minden élő organizmus számára és összhangban van saját természetes energiasugárzásunkkal. Áthatol a bőrön 4-6 cm mélységig átjárja a szöveteket, és rezonanciát hoz létre a sejtekkel. Ez a vibráció hozza létre azt az erős hőhatást ami:
- Kiválóan fogyaszt (fokozza a zsírégetést testedzés és diéta nélkül)
- Tisztítja, ápolja puhává teszi a bőrünket
- Megtornáztatja az ereket, erősíti a teljes keringési rendszert
- Normalizálja a vérnyomást
- Csökkenti a reumatikus fájdalmakat, az izomlázat
- Hatására a zúzódások, műtéti sebek hamarabb gyógyulnak
- Erősíti az immunrendszert
- Megszünteti a stresszt, a fáradtságot
- Időskori feledékenységre, szellemi fizikai teljesítőképességre (a keringés javításával) jótékonyan hat
Például az infravörös sugárzás elvén működő melegítőkabint, elterjedtebb nevén infraszaunát, az 1980-as évek óta egyre kiterjedtebben használják kórházak, klinikák, egészségvédő, természetgyógyászati és szabadidőközpontok, fitness-szalonok, szállodák, uszodák és magánszemélyek az Egyesült Államokban, Távol-Keleten, és Európában egyaránt.
Elterjedt és közkedvelt immunerősítő és salaktalanító módszer, amely a felhalmozódott káros vegyi anyagok, toxinok, testünkből való eltávolításának egyik legjobb módszere. Lehetővé tudja tenni, hogy ne csak verejtékmirigyeken, hanem a faggyúmirigyeken keresztül is verejtékezzünk. Ez azért fontos, mert sok toxikus anyag vízben nem oldódik, csak testzsírokban. Amíg normál szaunában a verejték 97%-a vízből áll, az infraszaunában 80% vizet és 20% zsírt, koleszterint, zsírban oldódó mérgező hatású anyagot “izzadunk” ki. Így fogyunk is. Normál esetben a faggyúmirigyen keresztüli izzadás kb.: 30 km-es futással érhető el. Az infraszaunában viszont kényelmesen, 30-40 perces kezeléssel el lehet érni. Az eddig elvégzett vizsgálatok szerint az infraszauna nagyon jó eredménnyel használható a következő betegségek megelőzésére és tüneteinek enyhítésére: visszatérő gyulladások, fertőzések, izomfájdalmak, alvászavarok, ekcéma, akné, vegetatív idegrendszeri labilitás, fázékonyság, izzadékonyság, PMS, allergiás panaszok, stb. csökkentésére, kezelésére.
Infraszauna, az egészség és a szépség szolgálatában
Az infraszauna jótékony hatásai:
- a hagyományos szaunánál 3 – 4 szer több verejtékképződés
- intenzíven méregtelenít, eltávolítja a salakanyagokat, nehézfémeket
- erősíti az immunrendszert
- javítja a vérkeringést
- csökkenti a fogékonyságot a fertőző betegségekkel szemben
- csökkenti a különböző eredetű fájdalmakat
- csökkenti a stresszt és a fáradtságot
- javítja a közérzetet
- elégeti a kalóriákat és súlycsökkentő hatású, az alakot diéta nélkül is ideálisan formálja
- eltünteti a zsírpárnákat
- rendszeres használata segít megszabadulni a narancsbőrtől
- megszünteti a bőrszárazságot
- makacs bőrbetegségek is látványosan javulnak
- a bőrfelület megfiatalodik, lágyabb, puhább, rugalmasabb lesz
- ellensúlyozza az elektroszmog negatív hatásait
- orvosi konzultáció mellett keringési problémák esetén is használható
- növeli a szellemi és fizikai teljesítményt
Az infraszauna előnyei a hagyományos forrólevegős szaunával szemben:
- Alacsonyabb hőmérsékleten sokkal hatásosabb
- Jobb méregtelenítő hatás
- Az energiaszint növelése
- Prevenció- betegségmegelőzés
- Szélesebb körű használhatóság
- Hatékonyabb testformálás és fogyókúra
- Szépségápolás
- Gyógyhatás
Megvizsgálták és összehasonlították az infraszauna és a hagyományos szauna használata során keletkezett verejtéket. Az anyagcsere nem első sorban a verejtékmirigyeken, hanem a faggyúmirigyeken keresztül is megindul. Ez azért fontos, mert sok toxikus anyag vízben nem oldódik, csak testzsírokban. Amíg a normál szaunában a verejték 97%-a vízből áll, az infraszaunában 80% vizet és 20% zsírt, koleszterint, zsírban oldódó mérgező hatású anyagot izzadunk ki.
Eltérően a finn szaunától, egy egyszemélyes szauna fülkébe teljesen elegendő 1050-1200 Watt beépített teljesítmény.















